2. fejezet

Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva ostoba voltam.

2014. december eleje, Spanyolország

- Biztos vagy benne, hogy itt a helyem nekem is?-kérdeztem rá miközben Pol lassan leparkolt az út szélére. Sötét van odakint, de láttam a lámpa fényébe, hogy egy fekete Audi már itt van. Tehát Aleix és a felesége Laura már itt van.

- Ha nem most hoztalak volna haza, akkor karácsonykor. Melyik a jobb?-tette fel kacagva a kérdést.- Szeretném, hogy megismerd a családomat. Úgy igazából.

- Arról még nem volt szó, hogy a karácsonyt is együtt töltjük.-csodálkoztam el miközben visszabújtam a kabátomba. Pol hangosan felnevetett ismét és megcsóválta a fejét ahogy a slusz kulcsot kihúzta a gyújtásból. Egy pillanatra csak csodálkozva pillantottam rá, hogy miért van ilyen jó kedve. Semmi vicceset nem mondtam.

- Szinte sejtettem, hogy ezt fogod mondani.

- Miért?-szálltam ki a kocsiból és a sálamat a nyakamba csavartam és a hajamat megigazítottam. A spanyol motoros megkerülte az autót és átkarolta a derekamat majd kaptam tőle egy csókot.

- Csak úgy sejtettem.-húzta meg a vállát és kisímitotta a hajamat az arcomból.- Úgy gondoltam, hogy itt töltjük a karácsonyt. Spanyolországban… a hegyekben.

- Nem szeretem a havat igazán.

- Említetted… De mindent megoldunk. Gondolkozz el rajta jó?

- Rendben.-bólintottam.- Amúgy remélem tudod, hogy nagyjából ismerem a családodat? Aleixt pedig egész jól. Tudod úgy… Alaposan.-mutogattam magam elé mint ha valamit megformáznék. A fiatal spanyol motoros elkapta a csuklómat és magához húzott. Kaptam egy csókot csak, hogy abba hagyjam ezt az idióta viselkedést. Pol-al alig három hónapja akadtam össze, az olasz versenyhétvége után. A Klinikán dolgozó srácok találták ki, hogy amilyen üdvözlő estet kell tartanunk így elmentünk az egyik klubba kikapcsolódni. Először határozottan elutasítottam minden férfi közeledését. Egyszerűen nem bíztam bennük… De jött Pol. A dumájával és a vigyorával… Emellett azzal, hogy nem adta fel. Tudtam ágyba akart vinni, de küzdött legalább. Mellékes, hogy már az nap este beadtam a derekamat neki…

Kezet nyújtottam felé jelezve, hogy ha még részben is, de felkészültem arra, hogy a családja többi tagjával találkozzak úgy igazából… A hatalmas, kicsit érdes tenyerét az enyémbe csúsztatta először, majd egyszerűen magához húzott és a vállamat ölelte át. Lassan indultunk el az ajtó felé és ami hirtelen nyílt ki és először egy kutya rohant ki rajta, majd Aleix. A kutya egyenesen Polhoz rohant.

-Eina!-guggolt le a barátom. Mosolyogva figyeltem őket. Tudom mennyire odáig van a kutyájáért. Mesélt róla nekem és láttam instagramon is képeket. Aleix kikerülte a „párost” és egyenesen hozzám lépett. Kapásból kaptam két puszit majd rám mosolygott.

- Nagyon örülök, hogy itt vagy Jessica.

- Miért sejtem azt, hogy csak te örülsz nekem?-dünnyögtem halkan, miközben megölelt. Tisztában voltam azzal, hogy Aleix felesége Laura, nem igazán kedvel. Több okból is, de talán a legfontosabb az, hogy szerinte Pol korábbi barátnőjétől csábítottam el a spanyolt… Hogy mindennek én vagyok az oka.

- Nyugi. Lau megígérte, hogy nem fog balhézni.-mosolygott rám az idősebbik Espargaro. Eina elrohant mellettünk és így Pol végre rám is figyelt. Átkarolta a derekamat és megpuszilta az arcomat.

- Minden rendben?-kérdezett rá.

- Persze.-mosolyogtam rá.

- Aleix mindenki itt van?

- A húgunk nem. Tudod az egyetem miatt kicsit…-mutogatott Aleix és az öccse elnevette magát hangosan.

- Ne légy gonosz vele. Biztos fontos.-védtem a számomra ismeretlen lányt, miközben elindultunk az ajtó felé.

- Kicsim… Ez olyan kifogás aminek totál egyszerű a jelentése… Buli van… Rengeteg piával.

- Ja…-nyögtem ki nem túl értelmesen.- Szeretnék egyetemista lenni én is.

- De hát most is az vagy.-kacagott a barátom.

Mondhatom azt, hogy egész normális vacsorában volt részem. Természetesen minden faggató kérdésen túl estünk, de mi készségesen válaszoltunk. Válaszoltam majd nem minden kérdésre… Természetesen felismertek a paddockból… Emlékeztek a barátaimra és kíváncsiak voltak…

…Pol nyitotta ki előttem az ajtót és én csak hatalmasat sóhajtottam, majd beléptem előtte. A havas csizmámat alaposan megtöröltem a lábtörlőbe.

-Segítek.-lépett közelebb hozzám Pol és lesegítette a kabátomat.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá.

- Jól érzed magad?

- Jobban…Csak tudod…-motyogtam és elhallgattam egy pillanat alatt.- Tudod a kérdések…-kezdtem bele ismét és tudtam tudja mire gondolok.

- Pedig megkértem, hogy ne faggassanak téged.-nyögött fel és homlokon puszilt.

- Nem baj. A fiúk vagy és aggódnak érted.

- Azért igyekeztünk terelni a témát.-tűrte egy hajtincsemet a fülem mögé.

- Ne vigyorogj így! Olyanok voltatok Aleix-el mint két idióta.-forgatta a szemeimet.

- Mi az? Nem szoktál még hozzá?-nevetett fel és megcsókolt.- Kérsz csokit?-tette fel a kérdést és már el is indult a számomra teljesen ismeretlen lakásban. Először vagyok itt, de ő úgy kezeli a helyzetet, mint ha évek óta állandóan ide jönnék haza.

- Le akarsz kenyerezni?-kiabáltam utána, majd lassan követtem. Amerre járt arra felkapcsolódott a lámpa és szemügyre tudtam venni a tökéletesen berendezett lakást.

- Tudom, hogy mivel tudlak levenni a lábadról.-kiabált vissza. Nevetve ültem le a fekete kanapéra, mire Pol visszatért és csokit nyújtott felém.

- Köszi… Szép itt minden.

- Laura rendezte be… A lakásom volt az első munkája.

- Szép… Bár elég pasis.-forgattam a szemeimet.

- Miért én mi lennék?-húzta a lábamat az ölébe. Nevetve helyezkedtem el kényelmesebben a bőr kanapén, miközben a kutya tisztes távolságból figyelt engem.

- Azt hiszem pasi. Mert szíved egyetlen hölgye féltékeny.-mutattam Einara. Pol elnevette magát majd a talpamat kezdte el masszírozni. Percek teltek el mire megszólalt egyáltalán, ami nála nagy szó.

- Baj van?-cirógattam meg az arcát. Elmosolyodott csak ahogy megfogta a kezemet.- Nem szoktál ilyen csendes lenni…

- Szeretlek Jessica.-jelentette ki hirtelen ami miatt még a számat is nyitva felejtettem.- Szeretlek.-ismételte magát és el akartam húzni tőle a kezemet de nem engedte.

- Pol…-motyogtam.

- Tudom, tudom... szerinted ez túl gyors - hadarta el a spanyol. Azt hiszem látta rajtam, hogy kezdek pánikba esni. Személy szerint nehezen nyílok meg most már... Túl sokat... És nagyot csalódtam az életben és a férfiakban.

- Pol...-ismételtem magam csendesen, de csak megrázta a fejét.

- Csak azt akartam, hogy tud Jessy... Nem elriasztani akarlak... Csak annyit akartam, hogy tud...-magyarázott nekem és hirtelen döntés miatt csókoltam meg. Nem akartam, hogy tovább magyarázkodjon...

***

Nem egyetlen döntés határozza meg az embert.

2014. December közepe, Dallas

Nehezen telnek a napjaim. Pedig mindenem meg van amire vágyhat az ember… Van egy csodálatos feleségem, akivel jól meg vagyunk… Nincsenek problémáink. De még is hiányzik valami az életemből… A motorozás… A MotoGp-s közeg. Hatalmasat sóhajtva parkoltam le a ház előtt és át kellett gondolnom mindent. Igent mondtam a felkérésnek úgy, hogy meg se kérdeztem a feleségemet. Fogalmam sincs mit fog szólni hozzá. Gondolom nem dobja magát hanyatt a boldogságtól. Kikaptam a táskámat az anyósülésről és a kulcsaimmal bajlódva sétáltam végig a járdán. Szerencsére mire elértem az ajtót a helyes kulcsot is megtaláltam.

-Kicsim! Haza értem.

- A konyhába vagyok!-trillázta a feleségem és miután a sport táskámat ledobtam a földre az előbb említett helységbe mentem. Patricia tényleg ott tevékenykedett, hiszen isteni finom illatokat éreztem.

- Szia.-mosolygott rám miután megcsókoltam.- Mi a baj?

- Beszélnünk kellene.-sóhajtottam fel. Pat csak a homlokát ráncolta, miközben helyett foglaltam az asztal mellett.

- Mi a baj Kicsim?-kérdezett rá ismét.

- Napokban felkeresett az egyik tv társaság. Megkértek, hogy a 2015-ös szezonban legyek az egyik utazó riporterük… Mint ahogy korábbi versenyzők segítenek nekik.

- Mennyi időt kaptál gondolkodni?

- Ma már igent mondtam nekik.-jelentettem ki motyogva. Persze mindenki más előtt nagy szám van… De hát a nők…

- Tessék?-lepődött meg Patricia és lassan tette le a kezéből a rongyot.

- Igent mondtam nekik. Elvállaltam.

- Megmondtad, hogy el akarsz szakadni a MotoGptől és a paddocktól. Túl sok fájdalom ért ott. A sérüléseid. Miért kínzod magad Kicsim?

- Nem kínzom magam.-jelentettem ki és a bátorságom is visszatért. Lassan álltam fel a székről és léptem közelebb a feleségemhez. Óvatosan simítottam végig az arcán.

- A sérüléseimen és a csalódáson már túl vagyok…Hiszen itt vagy velem.

- Hízelegsz.-dünnyögte.

- Na jó… Csak egy kicsit… De nem lesz semmi baj. Megígérem neked.

- Biztos?-kérdezett rá és megölelt.

- Biztos. Ezerszer biztos.