2017. március 9., csütörtök

2. fejezet




Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva ostoba voltam.

2014. december eleje, Spanyolország

- Biztos vagy benne, hogy itt a helyem nekem is?-kérdeztem rá miközben Pol lassan leparkolt az út szélére. Sötét van odakint, de láttam a lámpa fényébe, hogy egy fekete Audi már itt van. Tehát Aleix és a felesége Laura már itt van.
- Ha nem most hoztalak volna haza, akkor karácsonykor. Melyik a jobb?-tette fel kacagva a kérdést.- Szeretném, hogy megismerd a családomat. Úgy igazából.
- Arról még nem volt szó, hogy a karácsonyt is együtt töltjük.-csodálkoztam el miközben visszabújtam a kabátomba. Pol hangosan felnevetett ismét és megcsóválta a fejét ahogy a slusz kulcsot kihúzta a gyújtásból. Egy pillanatra csak csodálkozva pillantottam rá, hogy miért van ilyen jó kedve. Semmi vicceset nem mondtam.
- Szinte sejtettem, hogy ezt fogod mondani.
- Miért?-szálltam ki a kocsiból és a sálamat a nyakamba csavartam és a hajamat megigazítottam. A spanyol motoros megkerülte az autót és átkarolta a derekamat majd kaptam tőle egy csókot.
- Csak úgy sejtettem.-húzta meg a vállát és kisímitotta a hajamat az arcomból.- Úgy gondoltam, hogy itt töltjük a karácsonyt. Spanyolországban… a hegyekben.
- Nem szeretem a havat igazán.
- Említetted… De mindent megoldunk. Gondolkozz el rajta jó?
- Rendben.-bólintottam.- Amúgy remélem tudod, hogy nagyjából ismerem a családodat? Aleixt pedig egész jól. Tudod úgy… Alaposan.-mutogattam magam elé mint ha valamit megformáznék. A fiatal spanyol motoros elkapta a csuklómat és magához húzott. Kaptam egy csókot csak, hogy abba hagyjam ezt az idióta viselkedést. Pol-al alig három hónapja akadtam össze, az olasz versenyhétvége után. A Klinikán dolgozó srácok találták ki, hogy amilyen üdvözlő estet kell tartanunk így elmentünk az egyik klubba kikapcsolódni. Először határozottan elutasítottam minden férfi közeledését. Egyszerűen nem bíztam bennük… De jött Pol. A dumájával és a vigyorával… Emellett azzal, hogy nem adta fel. Tudtam ágyba akart vinni, de küzdött legalább. Mellékes, hogy már az nap este beadtam a derekamat neki…
Kezet nyújtottam felé jelezve, hogy ha még részben is, de felkészültem arra, hogy a családja többi tagjával találkozzak úgy igazából… A hatalmas, kicsit érdes tenyerét az enyémbe csúsztatta először, majd egyszerűen magához húzott és a vállamat ölelte át. Lassan indultunk el az ajtó felé és ami hirtelen nyílt ki és először egy kutya rohant ki rajta, majd Aleix. A kutya egyenesen Polhoz rohant.
-Eina!-guggolt le a barátom. Mosolyogva figyeltem őket. Tudom mennyire odáig van a kutyájáért. Mesélt róla nekem és láttam instagramon is képeket. Aleix kikerülte a „párost” és egyenesen hozzám lépett. Kapásból kaptam két puszit majd rám mosolygott.
- Nagyon örülök, hogy itt vagy Jessica.
- Miért sejtem azt, hogy csak te örülsz nekem?-dünnyögtem halkan, miközben megölelt. Tisztában voltam azzal, hogy Aleix felesége Laura, nem igazán kedvel. Több okból is, de talán a legfontosabb az, hogy szerinte Pol korábbi barátnőjétől csábítottam el a spanyolt… Hogy mindennek én vagyok az oka.
- Nyugi. Lau megígérte, hogy nem fog balhézni.-mosolygott rám az idősebbik Espargaro. Eina elrohant mellettünk és így Pol végre rám is figyelt. Átkarolta a derekamat és megpuszilta az arcomat.
- Minden rendben?-kérdezett rá.
- Persze.-mosolyogtam rá.
- Aleix mindenki itt van?
- A húgunk nem. Tudod az egyetem miatt kicsit…-mutogatott Aleix és az öccse elnevette magát hangosan.
- Ne légy gonosz vele. Biztos fontos.-védtem a számomra ismeretlen lányt, miközben elindultunk az ajtó felé.
- Kicsim… Ez olyan kifogás aminek totál egyszerű a jelentése… Buli van… Rengeteg piával.
- Ja…-nyögtem ki nem túl értelmesen.- Szeretnék egyetemista lenni én is.
- De hát most is az vagy.-kacagott a barátom.
Mondhatom azt, hogy egész normális vacsorában volt részem. Természetesen minden faggató kérdésen túl estünk, de mi készségesen válaszoltunk. Válaszoltam majd nem minden kérdésre… Természetesen felismertek a paddockból… Emlékeztek a barátaimra és kíváncsiak voltak…
…Pol nyitotta ki előttem az ajtót és én csak hatalmasat sóhajtottam, majd beléptem előtte. A havas csizmámat alaposan megtöröltem a lábtörlőbe.
-Segítek.-lépett közelebb hozzám Pol és lesegítette a kabátomat.
- Köszönöm.-mosolyogtam rá.
- Jól érzed magad?
- Jobban…Csak tudod…-motyogtam és elhallgattam egy pillanat alatt.- Tudod a kérdések…-kezdtem bele ismét és tudtam tudja mire gondolok.
- Pedig megkértem, hogy ne faggassanak téged.-nyögött fel és homlokon puszilt.
- Nem baj. A fiúk vagy és aggódnak érted.
- Azért igyekeztünk terelni a témát.-tűrte egy hajtincsemet a fülem mögé.
- Ne vigyorogj így! Olyanok voltatok Aleix-el mint két idióta.-forgatta a szemeimet.
- Mi az? Nem szoktál még hozzá?-nevetett fel és megcsókolt.- Kérsz csokit?-tette fel a kérdést és már el is indult a számomra teljesen ismeretlen lakásban. Először vagyok itt, de ő úgy kezeli a helyzetet, mint ha évek óta állandóan ide jönnék haza.
- Le akarsz kenyerezni?-kiabáltam utána, majd lassan követtem. Amerre járt arra felkapcsolódott a lámpa és szemügyre tudtam venni a tökéletesen berendezett lakást.
- Tudom, hogy mivel tudlak levenni a lábadról.-kiabált vissza. Nevetve ültem le a fekete kanapéra, mire Pol visszatért és csokit nyújtott felém.
- Köszi… Szép itt minden.
- Laura rendezte be… A lakásom volt az első munkája.
- Szép… Bár elég pasis.-forgattam a szemeimet.
- Miért én mi lennék?-húzta a lábamat az ölébe. Nevetve helyezkedtem el kényelmesebben a bőr kanapén, miközben a kutya tisztes távolságból figyelt engem.
- Azt hiszem pasi. Mert szíved egyetlen hölgye féltékeny.-mutattam Einara. Pol elnevette magát majd a talpamat kezdte el masszírozni. Percek teltek el mire megszólalt egyáltalán, ami nála nagy szó.
- Baj van?-cirógattam meg az arcát. Elmosolyodott csak ahogy megfogta a kezemet.- Nem szoktál ilyen csendes lenni…
- Szeretlek Jessica.-jelentette ki hirtelen ami miatt még a számat is nyitva felejtettem.- Szeretlek.-ismételte magát és el akartam húzni tőle a kezemet de nem engedte.
- Pol…-motyogtam.
- Tudom, tudom... szerinted ez túl gyors - hadarta el a spanyol. Azt hiszem látta rajtam, hogy kezdek pánikba esni. Személy szerint nehezen nyílok meg most már... Túl sokat... És nagyot csalódtam az életben és a férfiakban.
- Pol...-ismételtem magam csendesen, de csak megrázta a fejét.
- Csak azt akartam, hogy tud Jessy... Nem elriasztani akarlak... Csak annyit akartam, hogy tud...-magyarázott nekem és hirtelen döntés miatt csókoltam meg. Nem akartam, hogy tovább magyarázkodjon...

***

Nem egyetlen döntés határozza meg az embert.

2014. December közepe, Dallas

Nehezen telnek a napjaim. Pedig mindenem meg van amire vágyhat az ember… Van egy csodálatos feleségem, akivel jól meg vagyunk… Nincsenek problémáink. De még is hiányzik valami az életemből… A motorozás… A MotoGp-s közeg. Hatalmasat sóhajtva parkoltam le a ház előtt és át kellett gondolnom mindent. Igent mondtam a felkérésnek úgy, hogy meg se kérdeztem a feleségemet. Fogalmam sincs mit fog szólni hozzá. Gondolom nem dobja magát hanyatt a boldogságtól. Kikaptam a táskámat az anyósülésről és a kulcsaimmal bajlódva sétáltam végig a járdán. Szerencsére mire elértem az ajtót a helyes kulcsot is megtaláltam.
-Kicsim! Haza értem.
- A konyhába vagyok!-trillázta a feleségem és miután a sport táskámat ledobtam a földre az előbb említett helységbe mentem. Patricia tényleg ott tevékenykedett, hiszen isteni finom illatokat éreztem.
- Szia.-mosolygott rám miután megcsókoltam.- Mi a baj?
- Beszélnünk kellene.-sóhajtottam fel. Pat csak a homlokát ráncolta, miközben helyett foglaltam az asztal mellett.
- Mi a baj Kicsim?-kérdezett rá ismét.
- Napokban felkeresett az egyik tv társaság. Megkértek, hogy a 2015-ös szezonban legyek az egyik utazó riporterük… Mint ahogy korábbi versenyzők segítenek nekik.
- Mennyi időt kaptál gondolkodni?
- Ma már igent mondtam nekik.-jelentettem ki motyogva. Persze mindenki más előtt nagy szám van… De hát a nők…
- Tessék?-lepődött meg Patricia és lassan tette le a kezéből a rongyot.
- Igent mondtam nekik. Elvállaltam.
- Megmondtad, hogy el akarsz szakadni a MotoGptől és a paddocktól. Túl sok fájdalom ért ott. A sérüléseid. Miért kínzod magad Kicsim?
- Nem kínzom magam.-jelentettem ki és a bátorságom is visszatért. Lassan álltam fel a székről és léptem közelebb a feleségemhez. Óvatosan simítottam végig az arcán.
- A sérüléseimen és a csalódáson már túl vagyok…Hiszen itt vagy velem.
- Hízelegsz.-dünnyögte.
- Na jó… Csak egy kicsit… De nem lesz semmi baj. Megígérem neked.
- Biztos?-kérdezett rá és megölelt.
- Biztos. Ezerszer biztos.

2016. október 26., szerda

1. fejezet





Mindannyian hibáztunk (...). Tönkrementek a kapcsolatok, el kellett fogadni, hogy lépni kell. De ha nem úgy vágnék bele a kapcsolataimba, hogy szívem-lelkem beleteszem, akkor bele sem kellene...

2014. október,Texas

Felsóhajtottam csak miközben a nyakkendőt félre dobtam, hiszen sokadik próbálkozásra se tudtam megkötni így leroskadtam a székre és a térdeimre könyököltem és megtámasztottam a homlokomat. Pár óra múlva az oltár elé vezetek egy csodálatos nőt… Akit szeretek, és boldognak érzem magam mellette, de biztos helyes döntés ez? Biztosan helyesen döntök? Biztosan ezt kell tennem? Nem tudom. Már rég nem vagyok biztos benne. Egy életet már tönkre tettem. Tudom, hogy az akkori döntésemmel egy életet megváltoztattam és szerintem romba is döntöttem… Nem tehetem meg újra. A zenekar már esküvői zenét játszik amolyan hangulat csinálásként, de ezzel csak annyit értek el, hogy a gyomrom görcsbe rándult. Hányingerem támadt… És talán még szédülni is szédültem. Jól gondolom, hogy elkapott a pánik? Talán! Kopogtak az ajtón, bár mindenre vágytam csak társaságra nem. Bár csak abban reménykedtem, hogy nem anya jött ide. Ő vakon bízik minden döntésemben…
- Szabad!-szólaltam meg nagyot nyögve és ahogy kinyílt az ajtó Casey lépett be rajta. Megkönnyebbültem, hogy nem anya az.
- Szia Haver!-vigyorgott rám.- Gondoltam megnézem hogy vagy.-foglalt azok után helyett, hogy egy lapos üveget nyújtott felém. Persze Ő könnyen van…
- Hogy kellene lennem?-kérdeztem rá majd bele kortyoltam a flaskába. Az ismerős ír whiskey íze végig marta a torkomat, de most az egyszer örültem ennek a fajta bátorításnak.
- Gondoltam, hogy szükséged lesz egy kis erősítőre.-nevetett fel a fintoromat látva.- Kérdésedre válaszolva, nem tudom hogy kellene lenned… én boldog voltam az esküvőm napján.
- Ugye tudod, hogy ez egy templom?-emeltem fel a lapos üveget.
- Annyit tudok, hogy neked szükséged volt erre. Igazam van?
- Igazad van.-biccentettem.- Háromszor ennyit megtudnék most inni… Hogy a fejemben ne kavarogjon ennyi marhaság.
- Háromszor ennyit innál meg se találnád az oltárt.-kacagott az ausztál.-Ugye nem akarsz elmenekülni? Patricia rendes lány… Szeret téged Ben.
- Tudom.-sóhajtottam fel és járkálni kezdtem.- Tudom… Szeretem én is. Csak…
- Csak…?-húzta fel a szemöldökét az egykori társam. Nem szólaltam meg csak ránéztem és tudhatta a válaszomat. Ő ismeri az érem másik oldalát. Ismeri a bizonytalanságom okát.- Istenem Ben.-fakadt ki kicsikét.- Jessicát te dobtad ki. Most nem vágyhatsz utána. Most nem!
- Tudom… Tudom… Csak…-próbáltam menteni magam.
- Felejtsd el Jessicát Ben!-ismételte magát és összekulcsolta az ujjait.- Az esküvőd lesz… És… És… Egyszerűen nem lehet!
- Ti tartjátok a kapcsolatot vele. Igazam van?-esett le a dolog hirtelen a bűnbánó arcát látva. Sejtettem valahogy, de eddig sose kérdeztem rá. Nem akartam a szívemet fájdítani.
- Ally szereti Jessicát.-húzta meg a vállát. Tovább járkáltam és szinte faltól falig közlekedtem. Casey pedig szó nélkül figyelt. Sokkal nehezebb koncentrálnom.
- Boldog?
- Ki?-kérdezett visszaértetlenül.
- Jessica? Boldog? Tovább lépett? Ugye nem ment vissz hozzá? Casey ugye nem ment vissza hozzá?-utaltam korábbi kapcsolatára. Amiből csak a segítségem miatt tudott kilépni. Csak miattam vett erőt magán. Ha nem csábítom el abban a discoban szinte biztos vagyok  benne, hogy azóta egy boldogtalan házasságban élne.
- Dehogy ment vissza.-háborodott fel az ausztrál és a kezembe nyomta a nyakkendőmet.- Azért ennyire nem bolondult meg. De most már nem gondolhatsz rá. Különböző életet éltek… Neked lesz egy feleséged… Patricia… Jessica pedig éli a minden napjait… Egyedül. Fel tudod ezt fogni?
- Azt hiszem.-bólintottam.

***
A magány egy időre gondolkodásra kényszeríti az embert. Ha az ember képes harcolni e világban egy apró helyért - könnyebben veszi észre, mi a szép körülötte.

2014. szeptember, Olaszország

Csak ülök az egyik új tankönyvem felett és próbálok rájönni, hogy miért fogtam bele… Miért iratkoztam be újra az iskolába és döntöttem arra, hogy beiratkozok az orvosira. Apa unszolására tettem meg. Szerinte többre vihetném a sportmasszőrnél. De gondolom ez az egész arról szólt, hogy kizökkentsen az önsajnálatból. Hiszen hetekig… Hónapokig éltem otthon a farmon, miután Ben kidobott. Mellette voltam a balesett után. Támogattam amikor hetekig kórházba volt a váll műtétei miatt. Közölték vele, hogy be kell fejeznie a motorozást… és akkor fordult ki magából… Tudtam, hogy van valakije. Nem először történt meg velem így rájöttem az apró jelekből, de reménykedtem. Reménykedtem, hogy Ben nem olyan. De tévedtem. Egyik este amikor haza jött beszélni kezdett… A szakításról… Hogy nem szeret már… És az új életről… Amit nem velem akar élni. A tollat csak fel-le csattogtattam az asztal lapján és azon gondolkoztam, hogy tényleg megérdemeltem-e azt amit velem történt. Engem utálnak odafent az égiek… Ebben biztos vagyok. Csengettek és nagyot nyögve álltam fel az íróasztaltól és indultam el ajtót nyitni. Meglepetésemre egy régi ismerős állt előttem.
-Dr. Costa…-csodálkoztam el.- Hogy kerül ide uram és miben segíthetek?
- Egy ajánlatom lenne és ezerszer kértem már, hogy tegeződjünk.
- Egy ajánlata… Számomra?
- Tudhatod, hogy a szó szoros értelemben már nem én vezetem a Mobil Klinikát… De szemmel tartom, hogy milyen szakemberek vesznek részt a Klinika munkájában.
- Igen?-foglaltunk helyett a kanapén.
- És ezért is jöttem most hozzád. Munkát szeretnék ajánlani. Jó masszőr vagy és szükségük van a versenyzőknek rád.
- De doktor úr… én jelenleg elkezdtem az iskolát.
- Szeretted csinálni a masszőrködést a MotoGp-ben nem?
- Persze, hogy szerettem.-vágtam rá.
- És a versenyzők is szerették ahogy dolgozol. Így felajánlok neked egy munkát. A klinikán. Szeretném, hogy elvállald.
- De Uram… Elkezdtem az iskolát… Az orvosira járok.
- Nem baj. Mindent megtudunk oldani.
- Átgondolhatom?-kérdeztem rá mire ő csak lassan bólintott…

2016. június 20., hétfő

Prológus





Az étteremtől szakadó esőben rohantam végig a városon. Egyáltalán nem így terveztem… Ez apa és Anna estéje lett volna, de megjelent ő és mindent összekuszált. A magas sarkú szandám hangos reccsenéssel adta meg magát és káromkodva kapaszkodtam az egyik pad szélébe a sétáló utcán és a csatot remegő kézzel oldottam ki.
- Jessica…-kiabálta a nevemet, de jobbnak láttam, hogy ha nem foglalkozok vele. Mezítláb indultam tovább és reménykedtem feladja… Visszamegy a buliba és elfelejt engem. Már csak két sarok és biztonságban leszek a lakásomba. Csend van… Talán tényleg feladta, bár nem volt bátorságom hátra nézni. Könnyeim lassan gördültek végig az arcomon. A hónapok óta tartó feszültség távozik most így belőlem… Pedig utálok sírni. Gyengének érzem magam amikor sírok. Gyengének és sebezhetőnek. A lakásom bejárati ajtajánál jöttem rá, hogy a kulcs a táskám legalján van.
- Jessica…-szólalt meg újra. Összerezzent minden porcikám a hangjától, de nem fordultam meg.
- Miért gyötörsz még mindig? Kérlek… Kérlek hagyj békén!-nyögtem fel és az ajtó engedelmeskedett minden akaratomnak. A vizes, csupasz talpamat azért megtöröltem a szőnyegbe. Táskámat lehajítottam a sarokba.
- Beszélni akarok veled!-jelentette ki.
- Nem akarok.-próbáltam becsapni az orra előtt az ajtót, de nem tudtam. Erősebb és határozottabb még mindig.
- Sok mindenről kell beszélnünk.
- Nem! Nem! Nem! Nekünk nem kell semmiről se beszélnünk! Fogd fel.-indultam el a nappaliba. Hallottam a vizes cipőjének nyikorgását a padlón, de nem fordultam meg. A frissen mosott és összehajtott ruhás stócból elő húztam egy száraz törölközőt.
- Hónapok óta kerülsz!
- Hogyan kerülnélek? Különböző életet élünk… Emlékszel?-csattantam fel indulatosan.
- Te… most…-csodálkozott el és kinyögte azt amit gondolt.- Féltékeny vagy?
- Mi? Én?-hisztérikus a hangom, de nem akarom leplezni. Nem akarom megjátszani magam. Már nem.- Dehogy. Hogy lehetnék féltékeny? A tökéletes életedre? A tökéletes házasságodra? Dehogy vagyok féltékeny!
Egyszerűen úgy éreztem jogom van sértegetni… és sértegetni is fogom.
- Menj el innen! Menj el innen most!-léptem közelebb hozzá és bele vágtam a mellkasába.
- Jessy…-kapta el a csuklómat. Egy pillanatra megdermedtem és rájöttem túl léptem azt a bizonyos határt. Kiabálok vele… Megütöttem és még sírok is. Az ujjai bilincsként zárulnak a csuklómra és csak bámuljuk egymást.
- Engedj el!-törtem meg.- Engedj el kérlek.-szipogtam és már nem is tudtam ellenkezni.
- Kérlek… Hallgass meg.-szólalt meg csendesen. Óvatosan ért az arcomhoz és letörölte a könnyeimet.- Beszélgessünk.
- Mit akarsz hallani? Azt, hogy szeretlek? Ezt akarod hallani?-csattantam fel ismét és nem érdekelt, hogy mit mondok.- Szeretlek! Szeretlek te idióta barom!
- Tessék?-csodálkozott el.
- Ezt akartad hallani nem? Ezt akartad! Az igazat… Megkaptad. Szeretlek! Szeretlek! Szeretlek!-ismételtem magam és mire észbe kaptam az ajkaimat ostromolta. Mohón falta azokat, miközben a csípőmre tette az egyik hatalmas kezét és neki nyomott a falnak. Annyira tudom, hogy ezt nem szabad… Nem szabad, de nem tudok nemet mondani… Nem tudom eltolni magamtól. Egy pillanatra szakadt el tőlem és próbálta lehámozni rólam a vizes ruhát. Hangos reccsenéssel adta meg az anyag magát az akaratának, de nem érdekelt… Az se zavart volna, hogy ha ott a nappali falánál lennék az övé… Csak az, hogy az övé legyek…