2016. október 26., szerda

1. fejezet





Mindannyian hibáztunk (...). Tönkrementek a kapcsolatok, el kellett fogadni, hogy lépni kell. De ha nem úgy vágnék bele a kapcsolataimba, hogy szívem-lelkem beleteszem, akkor bele sem kellene...

2014. október,Texas

Felsóhajtottam csak miközben a nyakkendőt félre dobtam, hiszen sokadik próbálkozásra se tudtam megkötni így leroskadtam a székre és a térdeimre könyököltem és megtámasztottam a homlokomat. Pár óra múlva az oltár elé vezetek egy csodálatos nőt… Akit szeretek, és boldognak érzem magam mellette, de biztos helyes döntés ez? Biztosan helyesen döntök? Biztosan ezt kell tennem? Nem tudom. Már rég nem vagyok biztos benne. Egy életet már tönkre tettem. Tudom, hogy az akkori döntésemmel egy életet megváltoztattam és szerintem romba is döntöttem… Nem tehetem meg újra. A zenekar már esküvői zenét játszik amolyan hangulat csinálásként, de ezzel csak annyit értek el, hogy a gyomrom görcsbe rándult. Hányingerem támadt… És talán még szédülni is szédültem. Jól gondolom, hogy elkapott a pánik? Talán! Kopogtak az ajtón, bár mindenre vágytam csak társaságra nem. Bár csak abban reménykedtem, hogy nem anya jött ide. Ő vakon bízik minden döntésemben…
- Szabad!-szólaltam meg nagyot nyögve és ahogy kinyílt az ajtó Casey lépett be rajta. Megkönnyebbültem, hogy nem anya az.
- Szia Haver!-vigyorgott rám.- Gondoltam megnézem hogy vagy.-foglalt azok után helyett, hogy egy lapos üveget nyújtott felém. Persze Ő könnyen van…
- Hogy kellene lennem?-kérdeztem rá majd bele kortyoltam a flaskába. Az ismerős ír whiskey íze végig marta a torkomat, de most az egyszer örültem ennek a fajta bátorításnak.
- Gondoltam, hogy szükséged lesz egy kis erősítőre.-nevetett fel a fintoromat látva.- Kérdésedre válaszolva, nem tudom hogy kellene lenned… én boldog voltam az esküvőm napján.
- Ugye tudod, hogy ez egy templom?-emeltem fel a lapos üveget.
- Annyit tudok, hogy neked szükséged volt erre. Igazam van?
- Igazad van.-biccentettem.- Háromszor ennyit megtudnék most inni… Hogy a fejemben ne kavarogjon ennyi marhaság.
- Háromszor ennyit innál meg se találnád az oltárt.-kacagott az ausztál.-Ugye nem akarsz elmenekülni? Patricia rendes lány… Szeret téged Ben.
- Tudom.-sóhajtottam fel és járkálni kezdtem.- Tudom… Szeretem én is. Csak…
- Csak…?-húzta fel a szemöldökét az egykori társam. Nem szólaltam meg csak ránéztem és tudhatta a válaszomat. Ő ismeri az érem másik oldalát. Ismeri a bizonytalanságom okát.- Istenem Ben.-fakadt ki kicsikét.- Jessicát te dobtad ki. Most nem vágyhatsz utána. Most nem!
- Tudom… Tudom… Csak…-próbáltam menteni magam.
- Felejtsd el Jessicát Ben!-ismételte magát és összekulcsolta az ujjait.- Az esküvőd lesz… És… És… Egyszerűen nem lehet!
- Ti tartjátok a kapcsolatot vele. Igazam van?-esett le a dolog hirtelen a bűnbánó arcát látva. Sejtettem valahogy, de eddig sose kérdeztem rá. Nem akartam a szívemet fájdítani.
- Ally szereti Jessicát.-húzta meg a vállát. Tovább járkáltam és szinte faltól falig közlekedtem. Casey pedig szó nélkül figyelt. Sokkal nehezebb koncentrálnom.
- Boldog?
- Ki?-kérdezett visszaértetlenül.
- Jessica? Boldog? Tovább lépett? Ugye nem ment vissz hozzá? Casey ugye nem ment vissza hozzá?-utaltam korábbi kapcsolatára. Amiből csak a segítségem miatt tudott kilépni. Csak miattam vett erőt magán. Ha nem csábítom el abban a discoban szinte biztos vagyok  benne, hogy azóta egy boldogtalan házasságban élne.
- Dehogy ment vissza.-háborodott fel az ausztrál és a kezembe nyomta a nyakkendőmet.- Azért ennyire nem bolondult meg. De most már nem gondolhatsz rá. Különböző életet éltek… Neked lesz egy feleséged… Patricia… Jessica pedig éli a minden napjait… Egyedül. Fel tudod ezt fogni?
- Azt hiszem.-bólintottam.

***
A magány egy időre gondolkodásra kényszeríti az embert. Ha az ember képes harcolni e világban egy apró helyért - könnyebben veszi észre, mi a szép körülötte.

2014. szeptember, Olaszország

Csak ülök az egyik új tankönyvem felett és próbálok rájönni, hogy miért fogtam bele… Miért iratkoztam be újra az iskolába és döntöttem arra, hogy beiratkozok az orvosira. Apa unszolására tettem meg. Szerinte többre vihetném a sportmasszőrnél. De gondolom ez az egész arról szólt, hogy kizökkentsen az önsajnálatból. Hiszen hetekig… Hónapokig éltem otthon a farmon, miután Ben kidobott. Mellette voltam a balesett után. Támogattam amikor hetekig kórházba volt a váll műtétei miatt. Közölték vele, hogy be kell fejeznie a motorozást… és akkor fordult ki magából… Tudtam, hogy van valakije. Nem először történt meg velem így rájöttem az apró jelekből, de reménykedtem. Reménykedtem, hogy Ben nem olyan. De tévedtem. Egyik este amikor haza jött beszélni kezdett… A szakításról… Hogy nem szeret már… És az új életről… Amit nem velem akar élni. A tollat csak fel-le csattogtattam az asztal lapján és azon gondolkoztam, hogy tényleg megérdemeltem-e azt amit velem történt. Engem utálnak odafent az égiek… Ebben biztos vagyok. Csengettek és nagyot nyögve álltam fel az íróasztaltól és indultam el ajtót nyitni. Meglepetésemre egy régi ismerős állt előttem.
-Dr. Costa…-csodálkoztam el.- Hogy kerül ide uram és miben segíthetek?
- Egy ajánlatom lenne és ezerszer kértem már, hogy tegeződjünk.
- Egy ajánlata… Számomra?
- Tudhatod, hogy a szó szoros értelemben már nem én vezetem a Mobil Klinikát… De szemmel tartom, hogy milyen szakemberek vesznek részt a Klinika munkájában.
- Igen?-foglaltunk helyett a kanapén.
- És ezért is jöttem most hozzád. Munkát szeretnék ajánlani. Jó masszőr vagy és szükségük van a versenyzőknek rád.
- De doktor úr… én jelenleg elkezdtem az iskolát.
- Szeretted csinálni a masszőrködést a MotoGp-ben nem?
- Persze, hogy szerettem.-vágtam rá.
- És a versenyzők is szerették ahogy dolgozol. Így felajánlok neked egy munkát. A klinikán. Szeretném, hogy elvállald.
- De Uram… Elkezdtem az iskolát… Az orvosira járok.
- Nem baj. Mindent megtudunk oldani.
- Átgondolhatom?-kérdeztem rá mire ő csak lassan bólintott…