3. fejezet

A bűntudat az a nyomasztó érzés, ha valaki másnak az érdekében szeretnénk megváltoztatni a múltunkat, a jelenünket, vagy a jövőnket.

2015. Január eleje, Ausztrália

Örültem, hogy végre talaj van a talpam alatt. Még mindig utálok repülni és most talán még jobban utáltam, hiszen tizenórás út van mögöttem. Hiába tartott Peter velem egyszerűen nem tudta elterelni a gondolataimat hiába törte magát. Szokásához híven csak beszélt… Beszélt és beszélt… Bár egy szót se tudnék visszamondani, hogy miről is folytatott több perces eszmefuttatásokat. Magamhoz vettem a táskámat és az ügyvéd barátom abban a pillanatban csatlakozott hozzám.

-Szarul nézel ki!-jelentette ki nemes egyszerűséggel.

- Ugye tudod, hogy ezzel nem mondtál újat?-kérdeztem vissza, de egy nagyon halovány mosoly megjelent az arcomon.

- Csak tájékoztattalak róla.-felelte lazán és elindultunk a kijárat felé.- Még mindig felfoghatatlan, hogy a fél világot beutaztad már és még mindig rettegsz a repüléstől.

- Miért kell mindig felhoznod ezt a dolgot? Nem fogom ki nőni, mint ahogy a gyerekek szokták a rossz szokásaikat.-dohogtam, hiszen minden utazás után végig hallgatom ezt és be kell vallanom kicsikét kezd  unalmas lenni.

- Tudod nagyon sok rossz szokást nem tudtál eddig se kinőni.

- Nem rágom se a körmöm... nem piszkálom a hajam.

- Csak hazudsz a spanyolodnak.

 - Peter megígérted, hogy ezt nem fogod felhozni. Nem azért mondtam el neked.-dünnyögtem hangosan. Kibukott belőlem és egyszerűen elárultam azt a tényt a barátomnak, hogy Pol szerelmet vallott nekem amikor Spanyolországban voltunk a családjánál még december elején. De Peter is nagyon jól tudja, hiszen mindenkinél jobban ismer… én nem vagyok szerelmes… Hiába próbálom magam összeszedni. Hiába próbálom kiverni az elmúlt évek történéseit a fejemből és a szívemből nehezen megy. Közömbösnek nem mondanám a spanyol férfit, de nem mondanám azt, hogy ő a Nagy Ő… Azonban elhatároztam minden erőmmel… Minden idegvégződésemmel azon leszek, hogy szeressem ahogy ő szeret engem.

- De hazudsz annak a szerencsétlen srácnak… Aki valljuk be tényleg beléd van zúgva. Beléd van zúgva, mint vak ló a gödörbe.

- Kedves vagy.-nevettem fel kínomban.

- De igazam van.-rántotta meg a vállát miközben kiléptünk a szabadba…

…Imádom ezt a helyett… Csendes, nyugodt és békés. Igazán békés. Azt a pohár vörös bort szorongatom amit Casey öntött nekem. Peter hamar kidőlt, míg Adriana éppen esti mesét olvass az édes kislányának.

-Minden rendben?-érdeklődött Casey ahogy megérintette a vállamat. Összerezzentem hirtelen, de mosolyt erőltettem az arcomra ahogy felé fordultam.

- Persze… Csak elgondolkoztam.

- Nem vagy fáradt?

- De…-kortyoltam bele a finom nedűbe.- Azonban álmos nem vagyok.

- Örülök, hogy eljöttél.

- Ugye nem baj, hogy Petert is elhoztam?

- Már mondtam, hogy nem. Amúgy meg. Úgy veszem észre, hogy Ally imádja.-felelte lazán, mire én felnevettem.

- Ally nemes egyszerűséggel az ujja köré csavarta.

- Ez is igaz. Nálad a pont Jessica.-felelte egyszerűen, ami miatt mind a ketten felnevettünk. Jól esett nevetni… Felszabadult voltam és azt se tudnám megmondani, hogy mikor éreztem ezt.- Kérdezhetek valamit?

- Mióta vagy ilyen udvarias Casey?-horkantottam fel.

- Tudom, hogy néha annak is kell lenni… Nos… Pol hol van?

- Az óceánnál… Szörfözik.-feleltem csendesen miközben az üres poharat bámultam a kezemben. Ismertem már annyira az ausztrál motorost, hogy tudjam ez kínos lesz… Kínos beszélgetésben lesz részem.

- Miért nem őt hoztad magaddal?

- Nem tudom.-vallottam be teljesen őszintén.- Éreztem, hogy el kellene hívnom… De szörfözni is menni akart, és tudom imádja…

- Miért hebegsz-habogsz Jessy?-ráncolta a homlokát Casey.

- Szerelmet vallott nekem… Pol szerelmet vallott nekem lassan egy hónapja.-motyogtam.- És nem tudom viszont mondani. Ez a legnagyobb bajom… Főleg, hogy tudom bántja a dolog… Bántja, hogy nem mondom én is.

- Óóó..-formálta meg lassan a szócskát a volt motoros.- Jessy, biztos vagy ebben a kapcsolatban?

- Annak kellene lennem nem?

- De…-bólintott lassan.

- Nem tudom Casey.-ráztam meg a fejem.

- Gondolsz rá?-kérdezett rá és csak fájdalmasan pillantottam rá. Szerintem mindent letudott olvasni az arcomról.- Jessica neki felesége van.

- Nem is remélem azt, hogy valaha akarna engem… Ellökött magától, mint valami szemetet.-suttogtam és könnyek gyűltek a szemembe.- Pedig nekem szándékomban állt vele maradni… A rosszban is. Nem csak azért voltam vele, mert motoros… Hanem azért mert bele szerettem. Segített elszakadni Haydentől…

Adriana csendesen lépett be a nappaliba és csak a kanapéig sétált. Kíváncsian pislogott rám, de egy árva szót se szólt. Gyorsan töröltem le azokat a könnycseppeket amik kikívánkoztak belőlem…

…Csendes ücsörögtem a Tech3 Yamaha motorhome szerűségében. Polt azt mondta mindjárt itt lesz csak hozz még nekem is egy üvegvizet, mert szerinte nem figyelek eléggé magamra… De azt hiszem el kellene ismét mondanom neki, hogy ez még csak Phillip Island és nem Sepang… Nincs 40 fokos hőség… A padlót kezdtem el bámulni miközben a rakoncátlan fürtjeim újra elszabadultak. Kezdem feladni, hogy bármilyen módon normális frizurát varázsoljak magamnak… Eszembe jutottak Peter szavai miután eljöttünk a Stoner családtól, hiszen neki is elmondtam őszintén amit érzek… Szeretnem kell Polt… Szerinte ez lenne a legjobb dolog az életemben… Az újra kezdés… Egy új szerelem… Hiszen a spanyol motoros szeret engem… Akkor miért ne tehetném meg én is? Ki tudja? Talán megszeretem. Talán beleszeretek. Hogy magam se veszem észre. Mindenki szerint el kell engednem a zavaró tényezőt… Mindenki egy személyre gondol ebben biztos vagyok… És ha már csak a jelenre gondolok akkor minden… Minden egyszerűbb lesz… Talán még boldogabb is leszek… Ennél már csak boldogabb lehetek.

Kinyílt az ajtó és Pol nevetve robbant be szinte rajta. A hangjától és a meglepődségtől szinte vigyázzba ugrottam fel a kanapéról.

-Kicsim…-lépett hozzám és azonnal szájon csókolt.- Hoztam neked vizet és egy csokit.-mutatta fel büszkén a szerzeményeit. Persze ő is megtanulta hamar, hogy melyik a kedvenc édességem.

- Csoki.-kaptam ki a kezéből az említett dolgot.

- Nem kapok belőle?-vigyorodott el.

- Motorra kell ülnöd - adtam meg a választ, miközben a csokit bontogattam.

- Csak egy kocka. - lépett közelebb hozzám.

- Persze... Most úgy hízelegsz mint szíved hercegnője.

- Dehogy is. - vigyorodott el miközben átkaroltam a nyakát. Megcsókolt.

- Na jó... Egy kockát kapsz.

 - Persze... - nevetett fel.

 - Te kezdted a hízelgést. Csak kicsit rosszul csinálod.

 - Akkor most jelenleg beérem egy kockával.-sóhajtott fel színpadiasan. Gondosan letörtem az egy kocka csokit és a szájába adtam.

 - Ez finom. - gondolkodott hangosan.

 -Szeretlek Pol. - nyögtem ki hirtelen.

Mind a ketten meglepődtünk hirtelen. Egyszerűen kicsúszott a számon. Pedig talán nem kellett volna... De szeretem... Szeretnem kell... Hiszen ő itt van velem. Megcsókolt és szorosan magához ölelt. Azt hiszem megkönnyebbült, hogy én is kimondtam. Hazudok? Talán... De meg kell próbálnom normálisan élnem. Ehhez pedig Polra szükségem van. Megcirógatta az arcomat és mosolygott rám.

- Kicsikém...

- Sajnálom hogy eddig várattalak ezzel.

- Ez butaság. - csóválta meg a fejét. Szorosan bújtam hozzá pedig tudtam, hogy alig van időnk.

 - Mennem kell Pol. Nem sokára kezdetek... És ismerve benneteket tuti meglátogat valamelyikőtök.

 - Nem is. - nyújtott nyelvet rám de elnevettem magam.

 - Fogadjunk meglátogatsz ma.

- Persze egy csókért tuti.

- Azt kapsz bukás nélkül is.

- Akkor kapok?-pillogott ártatlanul rám. Megcsókoltam és kénytelen voltam elszakadtam tőle. Sietősen indultam a Mobil Klinika felé. Tudom senki se fog számon kérni, hogy hol voltam, de még se akartam teljesen kilógni a sorból… Pedig tudom sokan ferde szemmel néznek rám a kapcsolatom miatt… A korábbi viszonyaim miatt is. Azt hiszik, a motorosok miatt kaptam az állást. De jelenleg csak is azért vagyok itt, mert Costa doktor megkeresett. Ő látott bennem valamit és döntöttem miatta a visszatérés mellett… A kapcsolatom és az iskola mellett még inkább tepernem kell a munkában is… Bizonyítanom kell…

- Jessy várj meg!-kapott a kezem után valaki. Egy pillanatra ledermedtem és csak futólag pillantottam a személyre aki beszélni akart velem.

- Aleix, bocsi de sietnem kell.

- Öt percet adj. Kérlek…-szólalt meg a spanyol férfi miközben utánam loholt.

- Aleix mi ennyire fontos?-torpantam meg, de az idősebbik Espargaro fivér arcáról egyszerre tudtam a tanácstalanságot, az ijedtséget leolvasni.

- Itt van, Jessy - beszélt értetlenül. Agyam pörögni kezdett, de fogalmam sincs, hogy mire is gondol jelenleg. Fogalmam sincs.

- Mire gondolsz Aleix?-kontráztam vissza.- Fogalmam sincs mire gondolsz.

- Itt van…-ismételte meg a mondatot lassan, mint ha attól könnyebben felfogtam mire is gondol.

- Nem tudom mire gondolsz.-jelentettem ki és megszólalt a mobilom. Csak megnéztem a kijelzőt majd a spanyol motorosra pillantottam.-Gyere velem és elmondod normálisan, hogy mi bajod van… Mert egyszerűen nem értelek.-ráztam meg a fejem és meg se vártam, hogy reagáljon, hiszen megfordultam és elindultam… Volna… Igen ez a leghelyesebb kifejezés… Elindultam volna a Mobil Klinika felé, ha nem ütközök neki valakinek. Az illető kezéből a papírok falevél módjára potyogtak széjjel. Azonnal érte kaptam…

- Sajnálom… Figyelmetlen voltam.-már szinte minden fehér lapot felkapkodtam a földről, amikor az áldozatom is lassan guggolt le hozzám.

- Semmi baj…-ahogy meghallottam a hangot lefagytam… Nem… Nem… Nem lehet. Egyszerűen hihetetlen…

***

Merőben véletlen találkozások olykor jelentősebbé válnak az ember számára, mint amelyekre hosszan, gondosan kitervelt módon készülődött

Visszatérni a paddockba csodás, mégis fullasztó érzés volt, hiszen eszembe jutott az a rengeteg emlék… Jó és rossz egyaránt… Az összes fájdalom… Semmi sem változott mióta elmentem. Nem tudom eldönteni, hogy mennyire jó ötlet volt elfogadni ezt az állást. De erre nem is nagyon akarok gondolni. Elég lesz még Patríciát hozzá szokatnom a gondolathoz, hogy itt vagyok újra, hiszen ő félt engem… Fél attól, hogy csalódni fogok... A főnökömtől kapott papírokat olvastam miközben az emberek közt cikáztam… Egészen addig ez tökéletesen ment, amíg neki nem ütköztem valakinek... A papírjaim szanaszét szóródtak... Az áldozatom sietősen kapkodta össze a tulajdonomat, hiszen én csak leforrázva álltam és bámultam az illetőt... A parfüm illata ismerős volt... Kellemes édeskés illattól rengeteg emlék futott át az agyamon... De tudom ezek csak emlékek... Ő nincs itt... Aztán megszólalt. Azon a jól ismert, kellemes hangján. Azt hiszem még egy pillanatra a számat is nyitva felejtettem... Ő az... És ugyan azt a döbbenetett láttam Jessica arcán is, amit jelenleg én is éreztem...

- Jess...-kezdtem volna bele minden előzmény nélkül. Meg akartam magyarázni azt a téli estét, hiszen azóta is rengetegszer megfordult a fejem, hogy ha egyszer újra látom meg kell magyaráznom neki azt amit tettem. Azonban mire folytattam volna a mondatomat a nő nemes egyszerűséggel kikerült és elrohant. Tanácstalanul ácsorogtam a paddock közepén... Espargaro testvérre pillantottam aki vállat vont. Egy szinten talán tőle vártam valami választ… Segítséget.

- Mire számítottál?

- Arra nem, hogy kioktasson valaki. - dohogtam, de arra pillantottam amerre a nő távozott... Azóta nem láttam, hogy szakítottam vele Texasban... Amikor egyszerűen eltaszítottam magamtól és ő elment... Azt hittem örökre. De most itt vagyok és Ő is. Talán senki se számított erre.

- Csak hagyd őt békén szerintem.-lépett közelebb a spanyol és úgy beszélt, hogy csak én halljam a szavait.- Neked más életed van.

- Kértem, hogy oktass ki?-húztam fel a szemöldökömet.

- Azt akartam csak, hogy tud mihez tartsd magad.

- Ne szólj bele Espargaro a dolgaimba.-sziszegtem egyre dühösebben. Tett egy lépést felém, és keményen állta a tekintetemet.

- De bele szólok… Láttam mit tettél Jessicával… Hogy összetörted… A szívét… Lelkét és az önbizalmát…

- Mondtam valamit!

- Nem félek tőled Spies… És csak, hogy tud… Ha szeretsz valakit nem teszed így tönkre.

- Semmi közöd a dolgaimhoz.

- De a barátaim fontosak, és ha bele taposol a lelkébe… én is hasonlóan, csak fájdalmasabban foglak téged is bántani.-felelte nemes egyszerűséggel és elsétált. Csak álltam tanácstalanul a kamionok között és alig fogtam fel az elmúlt percek eseményeit… Jessica itt van… És utál…

…Egész nap olyan voltam mint egy zombi… Próbáltam a munkámra koncentrálni, de be kell vallanom iszonyatosan nehezen sikerült… Csak Őt láttam… Meglepődöttséget…Dühöt … Tudom én voltam a hibás… Eldobtam magamtól… Esélyt se adtam arra, hogy helyre hozzuk. Jobbnak láttam, hogy eltaszítsam magamtól… Abba reménykedtem, hogy jobb élete lesz ezek után Jessicának… Jobb élete… Messze innen… Sokadjára kezdtem elolvasni a papírlapot, amit a kezemben tartottam, de a szemeim előtt összefolytak a betűk illetve koncentrálni se nagyon tudtam. Nagyot nyögve löktem le az asztalra a dokumentumot. Az orr nyergemet masszíroztam amikor meghallottam egy ismerős hangot.

-Te hogy kerülsz ide?

-Hayden…-nyögtem a nevet és hátra dőltem a kerti fotelbe. Mondanám, hogy örülök a viszont látásnak… De akkor hazudnék… A honfitársam leült velem szembe és először megeresztett egy féloldalas mosolyt, ami úgy idegesített annó… De bevallhatom most is idegesít.

- Azt hittem sose jössz vissza.

- Neked is szia.-forgattam a szemeimet. Csak elégedetten dőlt hátra és keresztbe tette a lábát, mire az ujjait is összefonta a tarkóján.

- Úgy veszem észre nagyon savanyú a szőlő Spies.

- Ha csak cseszegetni akarsz akkor jobb ha tovább állsz.

- Nem cseszegetlek én.-húzta meg a vállát.

- Elég volt mára az okoskodó seggfejekből.

- Ezt most bóknak veszem.-vigyorodott el. Szemeimet forgattam csak és ledobtam az asztalra a papírokat. Hayden egy pillanatra lefagyott majd a homlokát ráncolva hajolt közelebb hozzám. –Mi a gond Spies?

- Semmi… Vagyis…-makogtam.

-Oké…-ejtette ki lassan a száján ezt az aprócska szócskát.- Kapisgálom, hogy mi a gond… Pontosabban ki.

- Miért lepődsz meg ezen?

- Hiszen te voltál a hős Spies. Te csábítottad el tőlem, mert szerinted nem voltam hozzá való.

- Nem is Hayden. Mindenki tudta, hogy mit teszel.-ráztam meg a fejem és ökölbe szorult a kezem. Szívem szerint képen vágnám.

- Erre te kihasználtad majd egyszerűen kidobtad.

- Nem érted a helyzetemet.

- De… Elég jól.-felelte egyszerűen. Kipréseltem lassan a levegőt a tüdőmből és rápillantottam. Ugyan azt a sunyiságot láttam rajta amit évekkel ezelőtt is. Csak jelenleg élvezi, hogy belém rúghat. Úgy veszem észre, hogy kamatostól akarja visszaadni az elmúlt évek eseményeit.

- Megcsaltad.-vágtam rá.

- Mert te nem?-húzta fel a szemöldökét.- Gondolom csak úgy pusztán véletlenül került a képbe Patricia… Annyira hirtelen.

- Hayden miért csak az én szennyesemet akarod teregetni?

- Mert te játszottad mindig a szentet.-rántotta meg a vállát.- És milyen érzés Spies?

- Mi milyen érzés?-csodálkoztam el őszintén.

- Hogy Jessica is tovább tudott lépni…? Talált egy motorost, aki a tenyerén hordozza.

- Jessy motorossal jár? Kivel jár Hayden?-csattantam rá és azon járattam az agyam, hogy Casey mondott-e valamit… Átsiklottam-e valamilyen fontos információn.

- Ja ezt nem tudod? Akkor hagyjuk is.

- Dehogy hagyjuk! Ha már bele kezdtél fejezd is be!

- Espargaroval jár Jessica… Közel fél éve már.-mondta ki lassan és megfontoltan a szavakat a honfitársam. Homlokom egy pillanat alatt ráncokba szaladt és fogalmam sem volt mire is gondol… Vagy is pontosan foglalmazva kire is gondol ebben a pillanatban.

- Nicky… De melyik Espargaroval? Aleix…-jutott eszembe a pár órával korábbi beszélgetésem az idősebbik spanyol testvérrel. Ahogy védte a volt barátnőmet… Lehet… Azonban a gondolataimból Hayden kacagása zökkentett ki.

- Dehogy… Aleix pár hónap múlva megnősül. Jessica Polal jár.

- De hát… De Pol egy kis taknyos.

- Elhiheted, hogy annyira nem taknyos…-vonta meg a vállát Nicky.- És odáig van Jessicáért. Bármit megadna neki…

2. fejezet

Mivel szükségem volt rá, hogy szeressek és szeressenek, azt hittem, szerelmes vagyok. Másként szólva ostoba voltam.

2014. december eleje, Spanyolország

- Biztos vagy benne, hogy itt a helyem nekem is?-kérdeztem rá miközben Pol lassan leparkolt az út szélére. Sötét van odakint, de láttam a lámpa fényébe, hogy egy fekete Audi már itt van. Tehát Aleix és a felesége Laura már itt van.

- Ha nem most hoztalak volna haza, akkor karácsonykor. Melyik a jobb?-tette fel kacagva a kérdést.- Szeretném, hogy megismerd a családomat. Úgy igazából.

- Arról még nem volt szó, hogy a karácsonyt is együtt töltjük.-csodálkoztam el miközben visszabújtam a kabátomba. Pol hangosan felnevetett ismét és megcsóválta a fejét ahogy a slusz kulcsot kihúzta a gyújtásból. Egy pillanatra csak csodálkozva pillantottam rá, hogy miért van ilyen jó kedve. Semmi vicceset nem mondtam.

- Szinte sejtettem, hogy ezt fogod mondani.

- Miért?-szálltam ki a kocsiból és a sálamat a nyakamba csavartam és a hajamat megigazítottam. A spanyol motoros megkerülte az autót és átkarolta a derekamat majd kaptam tőle egy csókot.

- Csak úgy sejtettem.-húzta meg a vállát és kisímitotta a hajamat az arcomból.- Úgy gondoltam, hogy itt töltjük a karácsonyt. Spanyolországban… a hegyekben.

- Nem szeretem a havat igazán.

- Említetted… De mindent megoldunk. Gondolkozz el rajta jó?

- Rendben.-bólintottam.- Amúgy remélem tudod, hogy nagyjából ismerem a családodat? Aleixt pedig egész jól. Tudod úgy… Alaposan.-mutogattam magam elé mint ha valamit megformáznék. A fiatal spanyol motoros elkapta a csuklómat és magához húzott. Kaptam egy csókot csak, hogy abba hagyjam ezt az idióta viselkedést. Pol-al alig három hónapja akadtam össze, az olasz versenyhétvége után. A Klinikán dolgozó srácok találták ki, hogy amilyen üdvözlő estet kell tartanunk így elmentünk az egyik klubba kikapcsolódni. Először határozottan elutasítottam minden férfi közeledését. Egyszerűen nem bíztam bennük… De jött Pol. A dumájával és a vigyorával… Emellett azzal, hogy nem adta fel. Tudtam ágyba akart vinni, de küzdött legalább. Mellékes, hogy már az nap este beadtam a derekamat neki…

Kezet nyújtottam felé jelezve, hogy ha még részben is, de felkészültem arra, hogy a családja többi tagjával találkozzak úgy igazából… A hatalmas, kicsit érdes tenyerét az enyémbe csúsztatta először, majd egyszerűen magához húzott és a vállamat ölelte át. Lassan indultunk el az ajtó felé és ami hirtelen nyílt ki és először egy kutya rohant ki rajta, majd Aleix. A kutya egyenesen Polhoz rohant.

-Eina!-guggolt le a barátom. Mosolyogva figyeltem őket. Tudom mennyire odáig van a kutyájáért. Mesélt róla nekem és láttam instagramon is képeket. Aleix kikerülte a „párost” és egyenesen hozzám lépett. Kapásból kaptam két puszit majd rám mosolygott.

- Nagyon örülök, hogy itt vagy Jessica.

- Miért sejtem azt, hogy csak te örülsz nekem?-dünnyögtem halkan, miközben megölelt. Tisztában voltam azzal, hogy Aleix felesége Laura, nem igazán kedvel. Több okból is, de talán a legfontosabb az, hogy szerinte Pol korábbi barátnőjétől csábítottam el a spanyolt… Hogy mindennek én vagyok az oka.

- Nyugi. Lau megígérte, hogy nem fog balhézni.-mosolygott rám az idősebbik Espargaro. Eina elrohant mellettünk és így Pol végre rám is figyelt. Átkarolta a derekamat és megpuszilta az arcomat.

- Minden rendben?-kérdezett rá.

- Persze.-mosolyogtam rá.

- Aleix mindenki itt van?

- A húgunk nem. Tudod az egyetem miatt kicsit…-mutogatott Aleix és az öccse elnevette magát hangosan.

- Ne légy gonosz vele. Biztos fontos.-védtem a számomra ismeretlen lányt, miközben elindultunk az ajtó felé.

- Kicsim… Ez olyan kifogás aminek totál egyszerű a jelentése… Buli van… Rengeteg piával.

- Ja…-nyögtem ki nem túl értelmesen.- Szeretnék egyetemista lenni én is.

- De hát most is az vagy.-kacagott a barátom.

Mondhatom azt, hogy egész normális vacsorában volt részem. Természetesen minden faggató kérdésen túl estünk, de mi készségesen válaszoltunk. Válaszoltam majd nem minden kérdésre… Természetesen felismertek a paddockból… Emlékeztek a barátaimra és kíváncsiak voltak…

…Pol nyitotta ki előttem az ajtót és én csak hatalmasat sóhajtottam, majd beléptem előtte. A havas csizmámat alaposan megtöröltem a lábtörlőbe.

-Segítek.-lépett közelebb hozzám Pol és lesegítette a kabátomat.

- Köszönöm.-mosolyogtam rá.

- Jól érzed magad?

- Jobban…Csak tudod…-motyogtam és elhallgattam egy pillanat alatt.- Tudod a kérdések…-kezdtem bele ismét és tudtam tudja mire gondolok.

- Pedig megkértem, hogy ne faggassanak téged.-nyögött fel és homlokon puszilt.

- Nem baj. A fiúk vagy és aggódnak érted.

- Azért igyekeztünk terelni a témát.-tűrte egy hajtincsemet a fülem mögé.

- Ne vigyorogj így! Olyanok voltatok Aleix-el mint két idióta.-forgatta a szemeimet.

- Mi az? Nem szoktál még hozzá?-nevetett fel és megcsókolt.- Kérsz csokit?-tette fel a kérdést és már el is indult a számomra teljesen ismeretlen lakásban. Először vagyok itt, de ő úgy kezeli a helyzetet, mint ha évek óta állandóan ide jönnék haza.

- Le akarsz kenyerezni?-kiabáltam utána, majd lassan követtem. Amerre járt arra felkapcsolódott a lámpa és szemügyre tudtam venni a tökéletesen berendezett lakást.

- Tudom, hogy mivel tudlak levenni a lábadról.-kiabált vissza. Nevetve ültem le a fekete kanapéra, mire Pol visszatért és csokit nyújtott felém.

- Köszi… Szép itt minden.

- Laura rendezte be… A lakásom volt az első munkája.

- Szép… Bár elég pasis.-forgattam a szemeimet.

- Miért én mi lennék?-húzta a lábamat az ölébe. Nevetve helyezkedtem el kényelmesebben a bőr kanapén, miközben a kutya tisztes távolságból figyelt engem.

- Azt hiszem pasi. Mert szíved egyetlen hölgye féltékeny.-mutattam Einara. Pol elnevette magát majd a talpamat kezdte el masszírozni. Percek teltek el mire megszólalt egyáltalán, ami nála nagy szó.

- Baj van?-cirógattam meg az arcát. Elmosolyodott csak ahogy megfogta a kezemet.- Nem szoktál ilyen csendes lenni…

- Szeretlek Jessica.-jelentette ki hirtelen ami miatt még a számat is nyitva felejtettem.- Szeretlek.-ismételte magát és el akartam húzni tőle a kezemet de nem engedte.

- Pol…-motyogtam.

- Tudom, tudom... szerinted ez túl gyors - hadarta el a spanyol. Azt hiszem látta rajtam, hogy kezdek pánikba esni. Személy szerint nehezen nyílok meg most már... Túl sokat... És nagyot csalódtam az életben és a férfiakban.

- Pol...-ismételtem magam csendesen, de csak megrázta a fejét.

- Csak azt akartam, hogy tud Jessy... Nem elriasztani akarlak... Csak annyit akartam, hogy tud...-magyarázott nekem és hirtelen döntés miatt csókoltam meg. Nem akartam, hogy tovább magyarázkodjon...

***

Nem egyetlen döntés határozza meg az embert.

2014. December közepe, Dallas

Nehezen telnek a napjaim. Pedig mindenem meg van amire vágyhat az ember… Van egy csodálatos feleségem, akivel jól meg vagyunk… Nincsenek problémáink. De még is hiányzik valami az életemből… A motorozás… A MotoGp-s közeg. Hatalmasat sóhajtva parkoltam le a ház előtt és át kellett gondolnom mindent. Igent mondtam a felkérésnek úgy, hogy meg se kérdeztem a feleségemet. Fogalmam sincs mit fog szólni hozzá. Gondolom nem dobja magát hanyatt a boldogságtól. Kikaptam a táskámat az anyósülésről és a kulcsaimmal bajlódva sétáltam végig a járdán. Szerencsére mire elértem az ajtót a helyes kulcsot is megtaláltam.

-Kicsim! Haza értem.

- A konyhába vagyok!-trillázta a feleségem és miután a sport táskámat ledobtam a földre az előbb említett helységbe mentem. Patricia tényleg ott tevékenykedett, hiszen isteni finom illatokat éreztem.

- Szia.-mosolygott rám miután megcsókoltam.- Mi a baj?

- Beszélnünk kellene.-sóhajtottam fel. Pat csak a homlokát ráncolta, miközben helyett foglaltam az asztal mellett.

- Mi a baj Kicsim?-kérdezett rá ismét.

- Napokban felkeresett az egyik tv társaság. Megkértek, hogy a 2015-ös szezonban legyek az egyik utazó riporterük… Mint ahogy korábbi versenyzők segítenek nekik.

- Mennyi időt kaptál gondolkodni?

- Ma már igent mondtam nekik.-jelentettem ki motyogva. Persze mindenki más előtt nagy szám van… De hát a nők…

- Tessék?-lepődött meg Patricia és lassan tette le a kezéből a rongyot.

- Igent mondtam nekik. Elvállaltam.

- Megmondtad, hogy el akarsz szakadni a MotoGptől és a paddocktól. Túl sok fájdalom ért ott. A sérüléseid. Miért kínzod magad Kicsim?

- Nem kínzom magam.-jelentettem ki és a bátorságom is visszatért. Lassan álltam fel a székről és léptem közelebb a feleségemhez. Óvatosan simítottam végig az arcán.

- A sérüléseimen és a csalódáson már túl vagyok…Hiszen itt vagy velem.

- Hízelegsz.-dünnyögte.

- Na jó… Csak egy kicsit… De nem lesz semmi baj. Megígérem neked.

- Biztos?-kérdezett rá és megölelt.

- Biztos. Ezerszer biztos.